Bejelentés



Vasútmodell Építés

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










A MÁV M41 2139 és M41 2204 mozdonyainak modelljei

 

Egyik első komolyabb modellezőmunkám volt a két „csörgő” átalakítása. A 90-es években, még utolsó éves középiskolás diákként kezdtem készíteni őket, az átalakításhoz csak néhány egyszerű szerszám, fogók, csipeszek, olló, fúró, egy tapétavágó sniccer és egy tűreszelő-készlet állt rendelkezésemre, komolyabb modellezőeszközökről akkor még szó se lehetett, kellett a pénz a továbbtanulásra.

 

A 90-es éveket megelőzően nemigen lehetett magyar témájú modelleket vásárolni. Az akkor elérhető modellkínálatban létezett a mai szemmel nézve rendkívül torz arányokkal megáldott PIKO NOHAB, valamint a Gützold eredetileg NDK kivitelű BR120-as „taigatrommel”, amit -ha nagy nehezen beszerezte- jókezű modellező ügyesen átfesthetett MÁV M62-essé. A gőzösök közül a PIKO BR 55-ösét lehetett átfaragni 410-es sorozatú gőzössé illetve a BR 52-est –a szerkocsi és a hajtás átépítésével 520-assá. Ezzel az akkoriban beszerezhető magyar vonatkozású vontatójárművek listája lezárult. Ebbe az állóvízbe dobott kavicsot Fuggerth Jenő, amikor megjelent a piacon a csörgővel.

 

A gyári kivitel minden hibája ellenére örültünk neki, hiszen végre „igazi” magyar mozdonyt kaphattunk. Igazit, mert a fentiek közül egyik jármű eredetije sem magyar gyártású, mind idegen eredetű mozdonya volt az államvasutaknak, a „csörgő” ellenben benszülött, a GANZ mérnökeinek munkájaként kerülhetett állagba, ráadásul a modell gyártója is magyar volt.

 

Tüzetesen szemügyre véve a modellt, rengeteg részletet találtam, amivel elégedetlen voltam, mielőtt azonban belekezdenék a felsorolásukba, megosztanék az olvasóval egy történetet, mivel nem szeretnék beállni azon emberek sorába, akik ha modellről és készítőjéről nyilatkoznak, túlfejlett kritikai érzékkel és ehhez mérten igen kevés tapintattal vannak megáldva.

A Vasúttörténeti Park nyitóünnepségén a két átalakított M41-es modellem vitrindarabként került kiállításra. Egy kedves modellezőtársam e modellek apropóján bemutatott Fuggerth Jenőnek. Beszélgetésünk során szóba került a modell kivitelének minősége, amivel kapcsolatban a következőket mondta: A csörgő inkább készült gyermekjátéknak (ez szó szerint rajta is volt a dobozon!), mint modellnek. Elsősorban nem gyűjtőknek készítette, hanem az akkori tizenéves korosztálynak, hogy a vasútmodell visszakerüljön a még megfizethető gyermekjátékok közé, a gyerekszoba polcára. Ezért esett a választása eleve az M41-esre és e szempontot is szem előtt tartva alakította a szerszámok darabszámát, illetve bonyolultságát, hogy a kész modell aztán minél alacsonyabb áron értékesíthető legyen, és emellett őszintén örült neki, hogy a modellezők látnak fantáziát a modellben és veszik a fáradságot, hogy az általa gyártott alapanyagból jobbat, tökéletesebbet alkossanak.

Ha az alkotója így tekintett rá, illik eszerint megítélni a modellt, évekkel később, modellezőklub vezetőként látom, hogy volt igazsága, a legtöbb gyereknek azóta is ez az első modellje.

 

Mindezek után következzenek a részletek:

 

A két mozdony alapmodellje természetesen a Fuggerth cég M41-es modellje.

A modell a mechanikát leszámítva négy burkolóelemből áll össze. Ezek: a géptest, az alváz és a két forgóváz-maszk.

Először a forgóváz-maszkok átalakításával kezdtem. A gyárilag modellezett forgóváz kivitele csak a két prototípus gép és a sorozatkivitel legelső darabjai esetében volt ilyen, a későbbiekben többször módosítottak a konstrukción. Ma lényegében két, ettől eltérő kivitelű forgóvázon futnak a csörgők. A 21xx sorozatú mozdonyokon eredetileg ferde, a 22xx sorozatszámú kivitelek esetében eredetileg függőleges a hordrugók tengelye. A főjavítások során aztán előfordult hogy a forgóvázak „elcserélődtek”, 21xx sorozatú mozdony alá függőleges hordrugós forgóváz került, vagy fordítva. A hordrugók keret felőli felfüggesztése még a ferde rugózású gépek esetében is más, mint a gyári modellen, ráadásul a hordrugó mögötti területet is műanyag tölti ki, holott az igazi gépen a felfüggesztés mögött látszik a kerék. Emiatt a gyári felfüggesztésből lombfűrésszel és szikével óvatosan kivágtam a fröccsöntött rugót a forgóváz-keret felőli támmal együtt, valamint egy szike segítségével megszabadultam a felesleges műanyag-kitöltéstől is, ügyelve arra, hogy az alulról vízszintesen függesztett fékrudazat-imitációk ne sérüljenek. Mivel -mint említettem- két eltérő típusú forgóvázzal futnak a gépek, praktikus volt a két mozdonyt a két eltérő kivitel szerint megépíteni, így minimális többletmunkával mindkét sorozat egy-egy példányát a gyűjteményemben tudhatom majd.

A 2204-es forgóváza az átalakítás után

 

A kivágás nyomait tűreszelő és csiszolópapír segítségével tüntettem el, a függőleges rugózású változat csapágyöntvényét vékony sztirol-lemezekből (telefonkártya és tejfölöspohár oldala) álló toldalékkal módosítottam. Ezen a típuson van egy teleszkóp is a rugó előtt, ezt egy megfelelő átmérőjű drótból imitáltam. Szintén sztirolból készült a homokoló csövének tartóeleme, majd a rugók következtek: Az M2-es csavar alátéteinek leszorítórugója átmérőjében, megjelenésében és anyagvastagságában közelítőleg jó lenne rugóimitációnak, de sajnos egy kicsit hosszú, az anyaga pedig túl erős ahhoz, hogy összenyomva ne deformálja a műanyag keretet, emiatt kis trükkhöz folyamodtam. A rugót két alátét közé, egy M2-es csavarra húztam, majd egy anyával a megfelelő méretre nyomtam össze, végül az anyát egy másik anyával lekontráztam. Mikor ezzel megvoltam, az egész együttest gázlángon óvatosan és igen egyenletesen melegíteni kezdtem egészen vörösizzásig, hogy a rugók kilágyuljanak, így lehűlés után már a beállított méretű rugót kaptam vissza. Macerás volt ezt tizenhatszor eljátszani, de megérte, a rugókat a helyükre ragasztva, és a szerkezetet galambszürke színre festve határozottan jó megjelenésű maszkok birtokába jutottam. Következhetett az alváz és a kasztni.

 

E két elemet külön megvásároltam festetlen alkatrészként Budapesten, az akkor még létező váci utcai modellboltban, nem akartam a „gyári” mozdonyomat reszelő alá tenni - mi lesz ha elszúrok valamit?

Az alváz a karosszériához eredetileg az ablakok alatt bepattintós fülekkel rögzül. Több okból is meg akartam szüntetni az eredeti összeillesztési módot.

Egyfelől nem tetszett, hogy a mellgerenda szélső ívét egy olyan panelvonal szeli át ami a valóságban nem létezik, ez nagymértékben rontott a modell megjelenésén. Másrészt a szódásüveg vastagságú ablakok valóban gyermekjáték-kinézetűvé tették a mozdonyt, az ablakokat tehát mindenképpen cserélni akartam, így a bepattintó fülek kapaszkodói mindenképpen elvesztek volna. Harmadszor, a karosszéria feszegetése a modell szétszedésekor nem tesz jót se a kasztninak, se a festésnek, tehát három okom is volt, ami miatt a két darab illesztését át kellett alakítani. A megoldást az alvázöntvény szerkezete kínálta:

Az ütközők tövével együtt öntött mellgerenda-rész mögött egy üreg található az alvázöntvényben amit egy belső műanyag fal zár le. Ha az ütközőtövek furatába óvatosan egy azonos átmérőjű (d=1,8mm) fúrószárat csúsztatunk, a furat pontosan nekivezeti azt az említett hátsó műanyag falnak. Óvatosan, kézzel forgatva a fúrószárat, folytatólagosan átfúrható a fal. Ezután a mellgerenda már levágható az alvázöntvényről és beragasztható a helyére, a kasztni homlokfala alá. Az illesztési vonal széleit tömítőpasztával kipótoltam és összepolíroztam, így a karosszéria az eredetivel azonos megjelenésű lett. A gyári műanyagütközők betűzőszárát levágtam, a helyét központosan kifúrva egy 1,8mm átmérőjű infúzióstű beragasztásával megtoldottam az ütköző szárát. Az így meghosszabbított ütközőszárak alkalmasak arra, hogy az előzetesen kifúrt lyukaknál fogva a kasztnit a helyes pozícióban az alvázon tartsák. (ezt az ütközőszárral rögzítést alkalmazta pl. a PIKO cég a Siemens 1047-es -Taurus- modell karosszériájának rögzítésére)

A „megkurtított” alvázöntvény üzemanyagtartályát és akkuládáit is kezelésbe vettem. Először is lesorjáztam az egészet, mert az öntvény meglehetősen pontatlan illesztésű formában készül. Miután ezen túljutottam, levágtam a homokoló-tartályok gyatra imitációit, amiket a későbbiekben tárgyaltak miatt nem is kell pótolni. Ezután rézdrótokból és a drótok műanyag-szigetelésének (blank) szeletkéiből meghajtogattam az üzemanyagtartály és az akkuláda belső oldalán látható csöveket. Egy sztirolcsíkból üzemanyagszint-jelzőt készítettem. Tejfölöspohár oldalából irodai lyukasztó segítségével kis konfetti méretű korongokat vágtam ki, ebből lettek az üzemanyagtartály alsó tisztítónyílásának fedelei. Felragasztás előtt a kartonlapra cellux-szal rögzített konfetti hátoldalát egy tűvel a csavarok helyzetének és számának megfelelően megböködtem, így az átellenes oldalon, a szúrás helyén apró kiemelkedések keletkeztek, amik festés után jól imitálják a fedélrögzítő csavarok fejét. A létrákat tűreszelővel elvékonyítottam, és a gyárihoz hasonló alakúra reszeltem. A pályakotró oldalán reszelővel létrehoztam egy alámetszést így az átalakítás és festés után ez az alváztól független alkatrésznek tűnik, csakúgy, mint az eredeti gépen. Az öntőcsonkot, amit gyárilag a spiáter-öntvény furatában elsütnek, tengelyében átfúrtam és egy átmenőcsavar helyét alakítottam ki benne, mivel így a fémöntvény és a műanyag alváz közti kapcsolat bonthatóvá válik, mi bizonyos esetekben megkönnyíti a modell szervízelését. A himba négyszögletes függesztőtartóit levágtam és a helyükre vastag virágkötész-gombostűből körszimmetrikus függesztőket készítettem. Végül a helyükre kerültek az áramszedőlemezek és kábeleik, az alváz pedig a forgóvázakkal azonos szürke színű festést kapott. Következhetett a karosszéria.

Először a tetőt vettem kezelésbe. A nyers fröccsöntött karosszérián a tető két szerelőnyílásának panelvonala alig felfedezhetően elmosódott, a két szerelőnyílás közti panelvonal is sekély. A hosszanti, eresszel párhuzamos panelvonalat fémvonalzó mellett, karctűvel jelöltem, majd mélyítettem ki. A látható, de sekély harántirányú panelvonalakat is kimélyítettem, de itt a karctű megvezetésére egy fém-mérőszalag acéllapját használtam, amit a tető ívéhez tudtam szorítani. Egy sárgaréz golyóstollbetét szeletből új, mérethelyes kéményt készítettem, miután a fröccsöntöttet lecsiszoltam a tetőről. A szerelőnyílások tetején vékony rézdrótból kialakítottam azt a nyolc horgot is, amivel az eredeti gépen a tetőelemeket le lehet emelni. A ventillátorok szellőzőrácsait úgy reszeltem ki, hogy a körbefutó perem ne sérüljön meg. Két MOFÉM csaptelep szűrőbetétjéből kiszereltem a rézhálót és az eltávolított rács helyére aprólékos hajlítgatás és illesztgetés után beragasztottam őket. Végül elgitteltem a vezetőfülke felett a kürtök igencsak nagyra sikerült furatait és kisebb átmérőjű fúróval újrafúrtam őket. Ezzel a tető átalakítása befejeződött.

A homlok és oldalfalakról levágtam és lecsiszoltam a kapaszkodók imitációit, a helyükön 0,5-ös fúróval az új, drótból készülő kapaszkodók furatait készítettem el. A vezetőállások oldalán ugyancsak ezzel a fúróval kifúrtam a visszapillantó-tükör tartójának helyét. A kapaszkodók és a tükörtartó konzol 0,5mm átmérőjű sárgaréz drótból készültek, ezeket még festés előtt, de csak a lent taglalt további átalakítások után ragasztottam a helyükre. (a szakirodalom e célra citerahúrt ajánl, mivel az keményebb és alaktartóbb, de ezt akkor még nem tudtam)

Az alvázról levágott aránytalan homokoló-tartályok helyett műanyaglemezből mérethelyesek készültek, amelyek immár nem az alvázra, hanem a karosszéria elemhez lettek ragasztva.

Ragasztás után az illesztési vonal széleit tömítőpasztával kipótoltam és összepolíroztam.

A homokolók nyitószerkezete (négy kis kör alakú minta a modell oldalán) eléggé elnagyolt, ezért ezek közepét igen óvatosan, a központosságra ügyelve fúrtam ki úgy, hogy a perem panelvonala körben ép maradjon. A lyukat hátulról lefedtem, majd lyukasztóval vékony műanyaglemezből a furattal azonos átmérőjű korongokat vágtam ki amikkel a kívánt magasságig (kb. 0,6-0,7mm) feltölthettem a lyukakat, végül a kasztni oldalfalának síkjában, hosszában egy damilszálat illesztettem a nyílásba.

A mozdony oldalán is találhatóak szerelőnyílások, amelyek fedőlemezei a modellen egyrészt rossz helyen vannak, másrészt rossz a méretezésük. Emiatt ezeket lecsiszoltam, legitteltem és a helyükre tejfölöspohár oldalából új, mérethelyes fedőlemezeket készítettem, melyek csavarfejeit az üzemanyagtartály fedőlemezénél leírt módon alakítottam ki.

A két mozdony homlokoldala kis mértékben eltér. A mellgerenda felett a lemezbe vágott elnyújtott téglalap alakú fellépőnyílások hossza eltér. Az alacsony pályaszámú sorozat középső tartóeleme szélesebb, mint a magasabb pályaszámú sorozaté. Mivel a gyári modell az alacsony pályaszámú sorozatnak megfelelő kivitelben készült, a 2204-es mozdony kasztniján tűreszelővel meghosszabbítottam a nyílásokat. A csatlásfejeket a homlokoldal közepén és a lámpák oldalán egy fúrógéptokmányba fogott műanyagrúdból esztergáltam.

Mindezek után következhetett a festés. A gyárilag fekete műanyagból készült karosszériát matt világosszürke festékkel lealapoztam. Ez fontos lépés, ha az ember sötét műanyagot akar a sárga- illetve a vörös bármely árnyalatára festeni, mivel ezek a festékek pigment-szerkezetükből adódóan általában nem takarnak jól vékony rétegben. Az alapozó száradása után a homlokoldalt sárgával, az oldalsó szellőzőrácsot és a homokoló-tartályokat az alváz színével azonos szürkével fújtam le. 48 óra száradás után maszkolószalag csíkok segítségével kitakartam a nem vörös területeket, majd egy sötét narancssárga és egy égővörös festék keverékéből előállítottam a jellegzetes narancsvörös árnyalatot és lefújtam a kimaszkolt kasztnit. Száradás után a korlátokat, kapaszkodókat -ahol kellett- sárgával illetve fehérrel kihúztam.

A homlokoldali fekete szegélyes pályaszámot számítógéppel kiszerkesztettem majd a kapható legvékonyabb papírra nyomtattam ki. Az elemeket szikével körbevágtam, majd a hátoldalt nyúlenyv tartalmú papírragasztó géllel kentem le. Ez kismértékben csúsztathatóvá teszi a papírlapot néhány percig, így segít az elhelyezés utáni pozícionálásban. A víz leszáradása után a területet lakkal fújtam le, ez rögzíti a lapocskát, és kicsit elmossa a szintkülönbséget a papírlap és a kasztni síkja között. Az oldalsó feliratok könnyebben mentek, akkoriban még kapható volt egy Alfaset márkanevű szárazmatrica, aminek 2mm-es M betűje és számai pont a megfelelő betűtípussal készültek. Ha valaki ma csinálna csörgőt, el kell készíttetnie az oldalsó feliratot is vizesmatricára (ma már számos lehetőség van erre vannak cégek és modellezők akik erre szakosodtak), sajnos az Alfaset termékek nem kaphatóak többé.

A festés elkészülte után következhettek az ablakok. Ezeket egy TICTAC cukorkásdoboz oldalából reszeltem ki, és többszöri odapróbálgatással alakítottam ki végleges méretüket, végül igen kevés pillanatragasztóval rögzítettem őket az üregükben. Ezzel a módszerrel megoldható volt, hogy az ablakok a karosszérialemez síkjában maradjanak.

A világítást sárga és piros LED-ekből alakítottam ki, így megoldható volt a váltottlámpás homlokjellel történő közlekedtetés.

A két modellt végül évekkel később digitalizáltam, ESU dekóderek alkalmazásával, ami nagyban javította a mozdonyok futási tulajdonságait.

 

 

Ez az oldal utoljára szeptember 12-én változott.



Képgaléria









Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!